Lehetetlen úgy élni, hogy...

2021.07.22

"Az öröm további örömöket vonz. A boldogság több boldogságot. A békesség több békét. A hála több hálát. A jóság több jóságot. A szeretet több szeretetet. Ez belső munka. Nem kell mást tenned világod megváltoztatásához, mint hogy megváltoztatod, amit odabent érzel."

Rhonda Byrne

Lehetetlen úgy élni

-hogy mindenki szeressen

-hogy senki rosszindulata ne találjon be

-hogy mindig minden jól sikerüljön

-hogy soha ne érjen kudarc

Ellenben lehetséges úgy élni, hogy a felsoroltak tükrében felfedezünk fejlődési lehetőségeket. Amíg tart a földi életünk, a szellemi-fizikai felfedezéseink nem fognak véget érni, újra és újra találjuk magunkat olyan helyzetekben, amelyekkel ez idáig nem volt feladatunk, és amelyekre nem tudtunk felkészülni. 

Tulajdonképpen az az ember akivel a legtöbb időt töltjük, az nem más, mint aki visszanéz ránk a tükörből, és nem mindegy, hogy milyen a kapcsolatunk vele. Bánhatunk vele jól és bánhatunk vele rosszul. A figyelem, amit neki szentelünk meghozza a pozitív hozadékát, hiszen a figyelem a szeretet megnyilvánulási formája. Akit szeretünk annak figyelmet szentelünk, és ez koránt sem jelenti azt, hogy csupán édesgetjük, dicsérgetjük. Építő kritika nélkül nehézségbe ütközne fejlődésünk életünk bármilyen területén. Addig ameddig a kritika, észrevétel civilizált és emberi formában érkezik, nem pedig vádló és hibáztató formájában, addig tekinthetünk arra úgy, mint jószándékra amellyel építhetjük lelkünket.

Tehát, ha elfogadjuk azt, hogy emberi mivoltunkból egyszerre vagyunk tökéletlenek és tökéletesek, mert mint a jin és jang, egyik minőség sem létezik a másik nélkül, akkor megbékélhetünk természetünkkel és elkezdhetünk stratégiákra kidolgozni egyrészt meglévő adottságaink fejlesztésére illetve azok jobb kihasználására.

Ezek fényében megvizsgálhatjuk a fenti lista elemeit:

-hogy mindenki szeressen

-hogy senki rosszindulata ne találjon be

-hogy mindig minden jól sikerüljön

-hogy soha ne érjen kudarc

Elsősorban, valóban szükséges-e, hogy mindenki szeressen? Habár az ember alapvetően harmóniára és szeretetre vágyó teremtmény, a létezés teljességét a kontrasztok által tudja megélni. A dualitás a földi élményeinket színesebbé, érdekesebbé teszi, és valamilyen fokon elfogadható az, ha vannak emberek, akik nem szeretnek minket - annál inkább tudjuk megbecsülni azokat, akik igen, és általuk megvizsgálhatjuk saját szeretet raktárunkat, hogy biztosan van-e ott elegendő készlet - de ha olyan szeretetlenséggel találkozunk, amely indokolatlan vagy fenyegető, érdemes pár lépés távolságot tenni, vagy segítséget kérni, ha szükséges. Áldozattá nem kell válni, csak azért mert valaki más a rosszindulatának tárgyat keres, így nekünk magunknak kell felmérni a szituációt és a megfelelőnek vélt lépéseket megtenni.

Másrészről, ha elég erősek és stabilak a lelki határaink, az bizony sértő lehet mások számára. Ezt nem szabad magunkra venni, személyes célzásnak értékelni, a döntés szabadságának a joga mindenkit megillet, még akkor is ha ezzel ellenségeket szerzünk. Nekünk az a feladatunk, hogy a saját lelkiismeretünk és biztonságunk védelmében olyan döntéseket hozzunk, melyeket a lehető legjobbnak ítélünk meg adott pillanatban és amelyek kapcsán a legnagyobb békét éljük meg. 

Amikor nem úgy táncolunk, ahogy mások fütyülnek, az nagy eséllyel fog olykor-olykor ellenérzést kelteni, de hosszú távon mindig nagyobb békét fog számunkra hozni, mint pillanatnyi kellemetlenséget.

Tehát ha nem is tudunk, és jó esetben nem is akarunk úgy élni, hogy mindenki szeressen, mi azért megpróbálhatunk mindenki felé megértéssel és elfogadással fordulni, neki jót kívánni, de egyben integritásunkat és asszertív jogainkat szem előtt tartani.

Erre vonatkozóan ismerek egy tanmesét amely csodálatosan kifejezi mennyire veszélyes lehet, ha mások elvárásaihoz akarunk igazodni:

"Az erdőt a pacsirta éneke járta körbe nap mint nap, amelyet az emberek és a madarak nagy örömmel hallgattak. A pacsirta szeretett énekelni és örömmel töltötte el, hogy ezzel madártársai és az erdőt járó emberek szívébe mosolyt vihet. Egy napon torokfájást kapott és akárhogy próbált, nem tudott énekelni. Amikor ezt néhány madár megtudta, összesúgtak a háta mögött: "Biztosan csak lusta és nincs kedve énekelni" és hasonló szavakkal vádolták. A pacsirta azt meghallotta és végtelen szomorúság lett úrrá rajta. Úgy döntött, hogy összeszedi minden erejét, és fájdalom ide vagy oda, énekelni kezd. Így is tett és egy gyönyörű dallamba kezdett. A többi madár összenézett egymásra kacsintva, hogy "nah ugye, megmondtam?" majd hirtelen megszakadt a dal és a pacsirta holtan hullott alá.

Erre néhány madár, így szólt: "Minek énekelt, ha beteg volt?"

Mások véleményére adni igen veszélyes lehet. Legyen inkább kevesebb barátunk vagy ember körülöttünk, de tartsuk tiszteletben saját határainkat, mert nem éri meg senki kedvéért holtan aláhullani.

Wayne Dyer így fogalmazott:

"Nem lehetsz magányos, ha kedveled azt a személyt, akivel egyedül vagy."

A magányosság nem azon múlik, hogy vannak-e sokan körülöttünk, hiszen létezik társas magány is, amelyet sokan házasságban vagy úgy élnek meg, hogy nagy társasági életet élnek.

Önmagunk felé irányuló szeretet nem a nárcisztikus vagy egoista hozzáállást jelenti, hanem egy olyan saját magunkhoz fűződő kapcsolatot, ahol békét találunk, feltöltekezhetünk, ahova bármikor vissza tudunk húzódni és ahol reális elvárásokkal találkozunk. Az, hogy mások irreális feladatokat akarnak ránk mérni, vagy megharagszanak ránk mert nem tettük azt amit tőlünk látni szeretnének, végülis érthető, ha belegondolunk abba, hogy önmagunk kiismerése is faladatot jelenthet, nemhogy a mások szükségleteinek, mozgatórugóinak feltérképezése.

Az önmagunkkal való harmónikus kapcsolat eredménye egy toleráns, békét előmozdító személyiség lehet, és amelyre most olyan nagy szüksége van a világnak. Így ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, hogy mások mit gondolnak rólunk, érdemesebb arra törekedni, hogy önazonosan, test-lelki biztonságunkat szem előtt tartva haladjunk az életutunkon tovább, és 

ahol szeretet van ott tudjunk elidőzni, ahol nincs szeretet, onnan a lehető leggyorsabban tudjunk továbblépni.