Amikor rabszolgának érzed Magad 

2022.05.11

Akkor tudd, hogy nem Veled van a baj és ne vond kétségbe az érzéseid. Rousseau úgy fogalmazott, "Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel." Egy kis szellemi körutazásra hívlak, hogy mit is jelent ez és milyen lépésekkel lehet javítani, vagy jobb esetben megszüntetni a helyzetet.

Biztos Veled is előfordult már, hogy valakitől azt hallottad, amikor a munkahelyéről beszélt, hogy "rabszolgának érzi magát", vagy esetleg Veled fordult ez elő. Amikor belépünk a munkaerőpiacra, akkor a legtöbbször tele vagyunk tettvággyal, lelkesedéssel és örömmel, hogy beleadhatjuk magunkat egy tevékenységbe, új embereket ismerhetünk meg és anyagi javadalmazásban részesülünk. És vannak szerencsések, akik meg is találják számításaikat, és akár kis zökkenőkkel, de "sínen vannak". És mi van a többiekkel? Számuk meglehetősen magas lehet, ha csak az ismerőseinket, barátainkat és rokonainkat végigvesszük, biztos találunk pár olyan embert, aki kiégés közeli állapotban van, alig tud bemenni a munkahelyére és szinte traumaként éli meg, ami vele történik. És nem azért, mert lusta, nem azért, mert nem akar dolgozni vagy nem akarja kivenni a részét a feladatokból. Hanem mert valami íratlan emberi szabály, valami szellemi törvény megsérült. A kezdeti lelkesedés alábbhagy, az álmok elvesznek, és döbbenten szembesül sok munkavállaló azzal, hogy ő tulajdonképpen nem más, mint egy munkagép.

A modern kori rabszolgaság nem ugyanaz mint amit a hagyományos rabszolgaság alatt értünk, hanem tulajdonképpen adósrabszolgaság. Amikor a félelem tart valakit egy munkahelyen, mert retteg attól, hogy fogja kifizetni a számláit, holott pontosan tudja, hogy sem lelkileg sem fizikailag (egészségét illetően) nem válik a javára, amiben léteznie kell a napjai nagy részében, ott inkább kényszerről beszélünk, mintsem arról, hogy ezt ő választotta. Igen, lehet az élete egy bizonyos pontján jó választásnak tűnt, de úgy, ahogy a munkáltató sem tudja előre, hogy kiválasztottja milyen irányt vesz hónapok vagy évek múltán, úgy a munkavállaló is majd csak később szembesül azzal, hogy jogait mennyire veszik figyelembe, nem látja előre például, hogy jogosan előírt szabadnapjaiért minden alkalommal ádáz küzdelmet kell folytatnia, vagy egy munkatárs kilépése esetén simán és szó nélkül delegálják át számára egy másik munkakör feladatait. Erre senki nincs felkészülve, és ha a munkáltató csalódik választottjában, minden lelkiismeretfurdalás nélkül lapátra teszi. Míg ha a munkavállaló tapasztalja ugyanezt, akkor gyakran rágódni kezd, hogy "vannak rosszabb helyek is", "ez a munka világa", "kibírom eddig és eddig", más szóval megpróbálja bemagyarázni magának, hogy ez rendjén van így.

Nyilván senki nem kényszeríti őt maradásra veréssel, bántalmazással ahogy a hagyományos rabszolgaság idején tették, hanem egy másik kényszerítő erő húzza be a féket, és ez a félelem. Ami az embert órákon át egy íróasztalhoz és végtelen türelemre kényszeríti, olyan munkára, ami ledarálja a lelkét, az a félelem. Most nem veréstől kell félni, hanem a létfenntartás került veszélybe, a gazdaság büntető mechanizmusa szinte már önműködő, ha nem fizeti ki időben a hitelrészletet, akkor akár utcára is kerülhet de azzal már kevesen foglalkoznak, hogy a profitmaximalizálás mellett a szekeret tologató emberek anyagi megbecsülésén javítsanak. A létfenntartás veszélybe kerülésével pszichésen nehezebben birkózik meg az ember, mint egy kellemetlen főnökkel vagy megalázó fizetéssel. És természetesen ideig-óráig akár kompromisszumot is lehet kötni, de meddig és hogyan?

"Hogy vehetjük ennek elejét? ...mindenekelőtt tisztában kell lennünk a tényleges helyzettel. Használja-e valaki az erőforrásainkat megfelelő ellenszolgáltatás nélkül? A főnökünk, a házastársunk, az energiaszolgáltató vállalat vagy éppen a kormány. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ki vagy mi van abban a pozícióban, hogy hogy eldöntse, hogyan használjuk fel az időnket, s ezáltal a tudatunk tartalma felett is rendelkezhet. Ezután döntenünk kell arról, hogy továbbra is fenn akarjuk-e tartani ezt az állapotot. Ha nem, vajon módunkban áll-e tenni valamit, s mi lesz e lépésünk következménye?" Írja Csíkszentmihályi Mihály A fejlődés útjai című könyvében.

Elindulni a változás útján sok kihívással jár, de ha kis lépésekre bontjuk fel a folyamatot, és nem feltétlen a cél és annak távolsága lebeg szemeink előtt, akkor sokkal könnyebben birkózunk meg a feladattal.

Első lépésként átgondolhatjuk, hogy ha bizonyos körülmények megváltoznának adott munkahelyen, akkor maradnánk-e még? Ha így van, akkor vajon mekkora eséllyel lehet ezt megbeszélni a vezetővel? Minden vezető más, van aki több empátiával és szociális érzékenységgel van megáldva, van aki kevesebbel. Ha szerencsénk van, akkor nyitott az új gondolatokra. Bármilyen is legyen a vezetőség, a visszajelzés küldése, akár már a kilépés után számos pozitív hozadékkal szolgálhat, egyrészt mi magunk megkönnyebbülünk, másrészt kivettük a részünket abból, hogy felhívjuk a figyelmet valamilyen hibás működésre, így talán lesz foganatja és a később érkezőket már jobb feltételekkel fogják várni.

Ha semmi esetre sem akarunk maradni, akkor milyen területen képzeljük el magunkat? Milyen forrásokra támaszkodhatok ha elkezdek keresni? A családi háttér mint mindenben sokat segíthet, de ha nincs rokonunk, akivel megoszthatjuk problémáinkat, akadhat egy munkatárs aki hasonló cipőben jár. Együtt keresni állást mindig örömtelibb mint egyedül.

Sokat segít, ha van kivel végigmenni a folyamaton, az elzárkózás nem a legjobb stratégia.

Ezeken a pontokon túl számos segítő létezik ma már, akik az elakadások feloldásában jártasak, és segítséget kérni nem szégyen. Lehetséges, hogy ma mi kérünk segítséget, és holnap pedig mi adunk, és az is lehet, hogy 

egy jelenlegi nehéz élethelyzet később legnagyobb erőforrásunkká válik.

"Ismerd meg önmagad!" hirdették a kőbe vésett szavak a legenda szerint a delphoi Apollón-templom előterében. Emberek tucatjai sereglettek ide, hogy kérdéseikre választ találjanak, és utat a vágyaik elérése felé. Saját indítékaink, motivációinkat feltérképezni izgalmas kaland és 

ha valamit adhatunk másoknak és magunknak, akkor az a lelki békénk, amihez nem csupán a szeretetteljes társas kapcsolataink, hanem a megfelelő munka is elengedhetetlen feltételei.

Az ember természetes igénye, hogy harmonikus, békés és képességeinek és tehetségének kihasználására lehetőséget kínáló környezetben éljen. Lehet, hogy ezen tényezők közül valamelyik vagy akár több jelenleg nem áll stabil lábakon, de az nem azt jelenti, hogy ez mindig így lesz. Mindenen lehet változtatni, ha összeszedjük bátorságunkat, felkészülünk az útra és végül megtesszük az első lépést.