Érzelmi szükségletek

2021.04.28

A fizikai szükségleteink elég egyértelműek, könnyen meghatározhatók és ezáltal pontosan tudjuk, miként orvosolhatjuk őket. Eszünk amikor éhesek vagyunk, iszunk amikor megszomjazunk és éjszakánként magától értetődően pihenjük ki a nap fáradalmait alvással.

De gondolunk-e a lelki szükségleteinkre?

Emberi mivoltunkat szorosan kísérik különféle érzések. Akad persze olyan ember is,  aki nagyjából mindig ugyanazon a hangulati skálán mozog, de túlnyomórészt hatnak ránk a világ történései, magánéleti események és van olyan, hogy néha a legszívesebben lelépnénk innen egy másik bolygóra.

Az együttérzés olyan viselkedés, amely talán az egyik legszebb emberi érzés. Velem nem történt meg az, ami Veled, de mégis valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva engem is elszomorít, ami Téged. Együtt viseljük így a lelki terhet. Hiszen, ha tudunk együtt szórakozni és nevetni akkor a legtermészetesebb számomra az, hogy tudunk együtt sírni is.

Persze ezt nem sok emberrel szemben mondhatjuk el. Szinte szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha egy-két ilyen embert fel tudunk sorolni.

Együtt érezhetek idegenekkel, de a vállamon nem egy idegen fog sírni, hanem az, aki közel áll hozzám. Akinek ismerem a történetét. Ismerem a küzdelmét. Akihez szálak fűznek. Szeretet szálak.

Nem tudom helyetted megoldani, de meg tudlak hallgatni, át tudlak ölelni.

Érzelmi szükségleteink vannak, amelyeket elfojthatunk, de abból ugyanolyan nagy baj származhat, mint a fizikai szükségleteink elnyomásából. Szükségünk van megértésre, törődésre, szükségünk van arra, hogy valakinek elmondhassuk minek örültünk ma, vagy mitől lettünk szomorúak, és szükségünk van visszajelzésre, a megértés jeleire.

Képtelenség úgy élni, hogy a nap 24 órájában vég nélkül mosolygunk, ugrándozunk örömünkben, mert az élet folyamatos kihívások elé állít minket, és szerencsések vagyunk, ha bízunk magunkban annyira, hogy a nehézségek esetén is tudjuk, hogy meg fogjuk oldani a helyzetet, megtalálni a megoldást. Lehetséges, hogy egyedül kell nekifogjunk de akkor sem csüggedünk el, mert így legalább felfedezhetjük, hogy mire is vagyunk képesek valójában. És bizony, néha jó egy hatalmasat sírni, hagyni, hogy folyjanak a könnyeink, nem véletlenül lettünk mi emberek megáldva a sírás képességével. A könnycseppekkel megszabadulunk a lelkünket nyomasztó teher egy részétől és nem hagyjuk, hogy a csüggedés, fájdalom bent maradjon és tovább emésszen.

A lelkünknek gondoskodásra, simogatásra van szüksége. A mai világban az érzelmeket kimutatni nem illik, mert aki így tesz azt megbélyegzik, mindenféle jelzővel látják el, mint például "gyenge", "depressziós", "komolytalan" stb. Pedig véleményem szerint éppen ennek az ellenkezője igaz: aki fel meri vállalni az érzéseit, és önazonos tud maradni olyan körülmények között is, ahol szerepet kéne eljátszania, az az igazán erős ember. Miért lenne gyenge egy olyan ember, akinek ha rosszul esik valami ki meri mondani: "figyelj csak, ez nekem nem jó"?

A kellő önismerettel rendelkező ember megálljt tud parancsolni, és beszélgetést tud kezdeményezni arról, hogy hogyan lehetne tovább menni úgy, hogy az senkinek az érzéseit ne sértse, sem a sajátját sem pedig a másét.

Rengeteg fájdalom elkerülhető lenne, ha képesek lennénk kimondani, amikor a társunk, barátunk rossz passzban vagy: "fontos vagy nekem, melletted állok, tudom, hogy képes vagy megoldani ezt a helyzetet és minden rendben lesz."

Néhány szó csupán, de ez a néhány szó valakit kiemelhet a mélypontjáról.

"A legfontosabb energia az együttérzés. Legyen erős kívánságunk az, hogy minden lény legyen boldog, és kerülje el a szenvedést. A látásmód pedig legyen az, hogy mindannyian buddhák, csak még nem jöttek rá. Az egész az együttérzésen alapul, nincsenek speciális energiák. Egyszerűen, csak a mások felé irányuló szeretet." (Ole Nydahl)